Senki sem volt képes közel kerülni hozzám... Ő még is megtette... Közeledett, kezében egy kis csengettyű... Egyik kezét rátette a vállamra, a másik kezét pedig vadul rázni kezdte, amiben a csengő volt. Mi van?! Ott rázta a fülem mellett, mire...

- Bakker, mi van már? - ültem föl az ágyamban, majd mikor be tudtam azonosítani az idegesítő hangokat, kimásztam az ágyból. Valamelyik barom rátenyerelt a kinti csengőre...

- Ki az? - kiabáltam ki, miközben magamra aggattam egy fekete csőnadrágot egy melltartót és egy piros trikót.

- A postás! - hangzott a válasz.

- Remek... Csak nem a görény bajszos? - motyogtam a nemlétező bajszom alatt, majd lecsörtettem az emeletről és egy rántással kinyitottam az ajtót. De, persze hogy a bajszos... Ki más? Ilyen az én szerencsém.

- Mit akar? - kezdtem bele hezitálás nélkül, ha már felrázott az álmaimból. Ha legközelebb valamelyik ezt csinálja, beperelem őket. Milyen már, hogy hajnalok hajnalán felkeltik az embert? Mondjuk senkit se zavarjon, hogy már fél nyolc, és már az iskola felé kéne mennem, de mindegy is.

- Csomagja érkezett... - mutatta föl a kis dobozt, valamint egy papírt, amit alá kéne írni.

- Azt látom - forgattam a szemem, majd kikaptam a kezéből a dobozt és a tollat és aláfirkantottam a nevem.

- A viszontlátásra! - mondtam, majd rácsaptam az ajtót. A kis dobozt leraktam a lépcső melletti kis asztalkára, majd felbaktattam a szobámba a táskámért. Mosakodás, fogmosás és a többi. Mikor újra lent találtam magam a konyha felé vettem az irányt, felkaptam a Karube által kikészített kiflim, belegyömöszöltem a táskába, majd felhúztam magamra a bakancsom, kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a nagy világba. Kb. minden reggelem ilyen, nem nehéz megszokni. Elfordultam balra, majd hanyag lépésekkel mentem az iskola felé. Néha-néha rátapostam egy burjázó növényre, de ezenkívül semmi extra.

- Suzune! - hallottam a hátam mögül az ismerős hangot. Ikuyo... A kis levakarhatatlan pink hajú. Nem álltam meg, mert ugyan minek? Úgy is idejön mellém.

- Hogy aludtál? - kérdez rá, amikor végre beért.

- Kedves legyek vagy őszinte? - kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna. Mondjuk nem a kedvességemről vagyok híres, szóval maradtam a második változatnál. Meg sem vártam, amíg válaszol. - A khm...khm... postás már megint rajta felejtette a kezét az ajtócsengőmön.

- Én meglehetősen jól aludtam! Találd ki mit álmodtam! - tért át magára, én pedig felvontam a szemöldököm.

- Mit? 

- Görkorcsolyáztunk! Hát nem csodás? - ugrált örömében. Istenem, hogy lehet valaki ennyire idegesítő? 

- Aham, ez szuper... Nézd már meg, hogy kint állok-e a suli előtt... - motyogtam, majd lekezelően néztem a kis boldog fejére.

- Hm? - mosolygott bele az arcomba. Fölfelé kellett néznie, ha szemembe akart nézni. Ez az, amit rohadtul rühellek. Ha a szemembe néz valaki. Egyszerűen irritál. Oké, ez egy kicsit antiszociálisan hangozhatott.

- Mindegy, hagyjuk! - legyintettem, majd a kislány lefékezett, én viszont mentem tovább. Ugyan ki nem állhatom, sajnálatos módon hozzátartozik a reggeleimhez. Unatkoznék nélküle. Legalább elszórakozhatok valakin suliba menet. A vállam fölött hátraszóltam neki.

- Na, nem jössz? - erre ő csak bólintott, majd újra elterült az arcán egy hatalmas mosoly. Blah...

- Miért nem fogod össze a hajad? - kérdezte úgy két perc múlva.

- Mert nekem így tetszik!

- De már a földet szinte súrolja! - győzködött, mire én idegesen ránéztem.

- Fejezd már be az idegesítő kérdéseid! - rivalltam rá, mire ő elhúzta a száját és féloldalasan elfordította a fejét, majd két kezét a csípőjére helyezte.

- Jól van, na, én csak kérdeztem... - mentegetőzött, majd én csak a fejemet ráztam. Újra elindultunk egymás mellett. Ő persze bedurcizott, de hol érdekel ez engem? A kis töpszli... Ő a legkisebb az osztályában. Haját rózsaszínre festette, szeme pedig - a kontaktlencséknek hála - lila. Így úgy néz ki, mint valami mesefigura, aki persze az örök optimista szerepet kapta.  

Mikor végre odaértünk a suli elé, elváltak útjaink (hála az égnek), ő ment az osztályába, én pedig föl a kémia terembe. Természetesen tíz perces késéssel.

- Nocsak, Mushanaokoji kisasszony, megtisztel fele, hogy befárad az órámra? - mondta a tanárúr tetettet meglepettséggel, én meg ugyanolyan hangnemben válaszoltam neki, amikor beléptem.

- Nocsak, Akamatsu, kitanulta a nevem? - mire az osztály nevetésbe tört ki, viszont a tanárúr elengedte a füle mellett a megjegyzésemet. Már meg szokta. Levágtam magam Raito mellé, előkotortam a könyvem, majd magam elé állítottam, mintha olvasnék. Közben persze kényelembe helyeztem magam, majd behunytam a szemem. Még jó, hogy az utolsó padban ülök, és senkinek sincs kedve engem nézegetni. Raito nem szólt semmit. Pff... Hát persze. Ki is nyírnám, ha beköpne. Mondjuk különösebben, így is van már egy szépséges igazgatóim, és még pár szaktanári. Mit nekem még egy... Akamatsu meg úgy sem azzal van elfoglalva, hogy mit csinálnak a diákjai, elég ha leadja a tananyagot és beszól nekik. Az óra nagy része azzal telt, hogy aludtam, közben Raito pedig a jegyzetéből készített egy másolatot. Hasonlóképpen telt a matek is, majd irodalom kezdete előtt hajlandó voltam felkelni. Raito ráhajította a másolatokat a fejemre, erre én kajánul elvigyorodtam.

- Remélem élvezed! - böktem meg a vállát, mire ő morgott egyet. Hah! Én élvezem, ne aggódj... Fogadtunk, hogy nem merek kiugrani a szobám ablakából a ház mellett lévő fára, ami nem mellesleg nem éppen pontosan mellette van. A tét az volt, hogyha átugrok, ő jegyzetel nekem órán és csinálja a házim egész évben. Ha pedig nem ugrok, megveszem neki a méregdrága biciklijét. Természetesen kiugrottam, ő pedig teljesen morgóssá vált emiatt. Nem baj, én élvezem... Kicsit szadista vagyok, de mindegy. 

Majd elkezdődött az irodalom. Még jó, hogy az osztálytermünk a kémiaterem mellett van. Többet úgy sem lennék hajlandó gyalogolni. Viszont mielőtt beléphettem volna, valaki megbökte a vállam. Visszakézből adtam neki egy pofont, viszont a kezem csak a levegőt súrolta. Vagyis... Lenéztem. Persze, Ikuyo állt ott előttem. Olyan kicsi, hogy még egy pofont sem tudok neki adni... Pff, gyalázat.

- Mit akarsz? - néztem a lányra, ő pedig kicsit megszeppent a hanglejtésemen.

- Én csak... - kezdte.

- Nyögd már ki, órám lesz! - siettettem, mire a válasza csak egy óriási pimasz vigyor lett.

- Nem is tudtam, hogy érdekedben áll pontosan beérni az órádra! Csak annyit akartam, hogy ezt elfelejtetted - nyújtott át nekem egy könyvet, majd intett és széles vigyorral a száján elugrált a folyosón. A kis energia-bomba. Percekig néztem utána, majd egyszercsak megjelent előttem a sensei.

- Suzune, itt akar ácsorogni, vagy be jön az órámra? - mondta majd beiktatott egy szúrós tekintetet.

- Elnézést, Sensei! - biccentettem, majd bementem a terembe, és levágódtam Raito mellé. Hiába, Sensei az egyetlen tanár itt, akit szeretek. Talán azért, mert nagyon hasonlít anyára. Szinte a képmása. Meleg tekintet, magas termet, feketén világító macskaszemek, vörös hullámos haj. Na, de nehogy átmenjünk csodálatba... Ennyit akartam róla mondani. Egyedül az ő óráján jegyzetelek, nem alszok, és figyelek. Ebből az egyből legalább hagy legyek jeles. Jó, befejeztem!

Amint vége lett az irodalomnak, jött a történelem. Fhúj, de utálom azt a tantárgyat. Egyenesen gyökérkiverésem van tőle, meg Shio tanáúrtól, ahogy köpködve beszél, és billegeti magát, mint egy fiatal páva párzás idején.

Mindezek után egy förtelmes rajzóra. Oké, én szeretem a rajzórát. De az a tanár, aki tartja... Legszívesebben ellógnám minden óráját. Még jó, hogy ez az utolsó, és minden héten csak egyszer van. Amikor beléptem a rajzterembe - két perces késéssel - nem találtam Raitot. Csak nem elment nélkülem? Kitagadom! Duzzogva ültem le a helyemre. Viszont a drága tanárnő még sehol, csak úgy, mint Raito. Khm...khm...nincs kedvem a két esetet egybe kötni. Miközben azon rágódtam, hol lehet Raito - és a tanárnő -, megszólalt a tűzjelző. Viszont a rajzórát tartó tanár sehol, nuku felügyelő, így a többiekben kitört a pánik. A sok hülye... Felkeltem a helyemről, majd otthagyva mindet elmentem a tanári felé. Kopogás nélkül nyitottam be, majd kikerekedtek a szemeim. Ugyanis a rajztanár és Shio, a töritanár nyalták egymást az asztalon. Perfect...

- Nem akarom megzavarni magukat, de az osztályom a rajzteremben pánikban tört ki a tűz miatt - mondtam nekik, mire észrevettek, és összeszedték a lekerült ruhadarabokat. Nem vártam meg, amíg elindulnak, elmentem a fiú WC-be. Hát persze. Raito ott ült a fal mellett és szívta a cigit. Gondolhattam volna...

- Mi az, engem kihagysz mindenből? - vigyorogtam, majd becsuktam az ajtót, és letelepedtem mellé.

- Szokásom... - nyújtotta oda a dobozt, én meg kivettem belőle egy szálat, majd a fiú meggyújtotta.

- Mi van, ha benéznek ide? - kérdeztem, miközben kifújtam a füstöt.

- Beijedtél? - vigyorgott rám, mire rácsaptam a hátára.

- Álmodozz, aranyom! 

- Hé, ez fájt! - bökte meg a vállam, mire én visszaböktem. A végén már martuk egymást. Lenyomtam a hideg padlóra.

- Még mindig erősebb vagyok! - vigyorogtam, mire ő lelökött magáról. Nevetve gurultam a budi ajtajának. Eme pillanatot az ajtónyikorgás zavarta meg, mire mindketten felugrottunk, majd hangtalanul bújtunk el az egyik fülkébe.

- Na? - hallatszott egy mély, öblös hang. Fix Mifune tanárúr az, a belőttsérős.

- Senki - válaszolt... A Sensei. Igazi nevén Nemoto Emiko.

Majd Nemoto-sensei távolodott. Kimentek az ajtón, mi pedig Raitoval fellélegeztünk.

- Ezt megúsztuk... - fújtam ki a levegőt, majd előre mentem. A folyosó kihalt volt. Intettem a fiúnak, hogy jöjjön. Lelopakodtunk az udvarra a hátsó kijáraton, majd leültünk a fa tövébe. Azért “a fa", mert csak egyetlen egy nagy fa található az egész udvaron. 

- Hát maguk? - állt fölénk Ieyoshi tanárnő.

Raito a füvet tépte, úgy tett, mintha nem hallott volna semmit. Kösz, kedves...

- Hát ön? - kérdeztem vissza, mire Ieyoshi csak a fejét rázta, majd megfogott a ruhámnál fogva, csakúgy, mint a fiút.

- Hé! - kiabált a fiú, de nem tudott kiszabadulni a tanárnő szorításából. Hiába, amilyen ronda, annyira erős Ieyoshi...

Odaráncigált minket az osztályunkhoz, majd eltűnt, mint a kámfor.

Kisvártatva Ikuyo ugrált oda mellénk.

- Nem bírsz leszállni rólam?! - rázta az öklöm felé, mire Raito csak röhögött, a pink meg csak a fejét rázta, vigyorogva. Hát persze...

Mikor kiderítették, hogy a fiú mosdóból jött a füst, természetesen Raito-t fogták ki az osztályunkból. Viszont ha megtudják, hogy ő volt, repülhet az iskolából. 

Jelentőségteljesen Ikuyora néztem, aki vette a lapot, és oda szökdécselt a tanárbához. Amíg lefoglalta, én odaslisszoltam Raito mellé, majd ő alig láthatóan átadta a cigis dobozt.