- Hiroooo!!! - ráztam a vállát már vagy ötödjére. - Ébredj már föl, az Istenit!
Hatodik rázás után már majdnem elmentem egy pohár vízért, hogy azzal keltsem föl. De szerencsére kinyitotta a szemeit.
- Végre már! Azt hittem sosem nyitod ki a szemedet! Már így is késésben vagyunk... - tettem csípőre a kezem, ő pedig kitakarózott, és unott fejjel nézett fel rám. Nem hiszem el, hogy mindig rá kell várnom. Elalszik hajnali háromkor, mert egész éjjel Outával beszélget, reggel meg alig tud felébredni. 
- Igyál meg egy kakaót, az majd lenyugtat - tanácsolta. Kakaó-fan vagyok, általában segít lenyugtatni.
Sóhajtva kivonultam a szobájából, majd leültem a nappaliba egy fotelre.
- Na, Hiroto felkelt? - lépett oda mosolyogva a reggeli kávéját szürcsölgetve Hiroto édesanyja, Nobuko, de nekem már megengedte, hogy Nobunak szólítsam, bár ez elég idegen számomra, ezért szoktam Nobu-sannak szólítani.
- Igen, végre valahára! - bólintottam mosolyogva. Már csak meg le kéne jönnie végre valahára.
- Kakaót? 
- Kérek!
- Gondoltam - mosolyodott el ismét, majd kiment a konyhába. Kisvártatva Aido szaladt le az emeletről. Egyenesen felém tartott, arca ijedt volt.
- Mimi! MIMI! - visította, majd beleugrott az ölembe.
- Mi történt? - néztem a kisfiúra.
- Hiro! - Erre a kijelentésre Hiroto jött le vigyorogva a lépcsőn.
- Mivel ijesztgetted már megint? - vigyorodtam el.
- Jaj, hogy Aido megijedt? Bocs, Aido, nem tudtam, hogy félsz a fürdőszobában lévő WC-szörnytől - mondta Hiro ártatlan hangon, én pedig elnevettem magam, majd a kisfiúhoz fordultam.
- Ne aggódj, Hiro csak ugrat! - nyugtattam, ő pedig bólintott egyet, majd kiszállt az ölemből. Ebben a percben megjelent Nobu-san a bögre kakaómmal.
- Köszönöm Nobu-sama! - kaptam ki a bögrét a kezéből, és gyorsan lehajtottam. Miután leraktam a bögrét az asztalra, Hiro-kun kitaszigált a bejárati ajtón. Szinte futólépésben közelítettük meg az iskolát. Épp csengetésre estünk be az osztályterembe, mire az ott lévők egy emberként lélegeztek fel. Köztudott, hogy Hiro örökös késő, én meg mindig megvárom, és Kamachi-sensei azt mondta, ha még egyszer késünk, repít minket az iskolából. 
Hiro leült Outa mellé, én pedig becsúsztam a padra Izumi mellé. Ő rám se nézett, hanem nagyban irkált valamit. Megböktem a vállát.
- Hé, Izumi, mit csinálsz? - de a lány csak a fejét rázta.
Ebben a minutumban berontott Kamachi-sensei.
- Nocsak, nocsak Iwasaki-kun! Beért az órámra? Hova írjam? - kezdte a sértegetéseket Hiro felé, a fiú pedig mosolyogva válaszolt.
- Talán a kezére. Legalább ha ránéz, mindig emlékezni fog erre a napra. Netán még rá is tetoválhatná a hátára. Adjak egy aláírást?
Kamachi-sensei arca olyan vörös lett a méregtől, mint egy paradicsom.
- Nem tűröm az ilyen viselkedést Iwasaki! Óra után menjen az igazgatóiba! - ordibálta Hironak, én pedig összehúztam magam. Hát Kamachi-senseinek nem Hiroto a kedvenc diákja. A sensei egyenes háttal leült a székébe, majd lapozni kezdett a naplóban. Hiába lapozgat, tuti, hogy már tegnap eldöntötte, kit feleltet. Azt, aki tegnap nem figyelt órán. Csak hogy szívassa...
- Takashi Izumi a táblához! - utasította a mellettem ülő lányt, de Izumi meg sem mozdult. Nagyban írogatott valamit. Kamachi elmosolyodott.
- Takashi! - kiabált a sensei, de mintha Izumi meg sem hallotta volna. Mindenki a lányt figyelte, néma csendben. Kamachi felállt az asztaltól, majd odaállt a padunk elé. Hihetetlen gyorsasággal elvette a lapot, amire Izumi írt. 
- Mi lehet olyan fontos, hogy nem figyel az órámra?! - nézett bele, majd elvigyorodott, a mellettem ülő pedig teljesen elvörösödött. - Gondolom ti is akarjátok tudni - nézett az osztályra. Egyesek éljenezve kiabáltak, mások csak vigyorogtak, az osztály harmadik része csak kíváncsian nézett, én voltam az egyetlen, aki aggódva figyelte a sensei arcát. Izumi hirtelen elkiáltotta magát.
- Sensei! Kérem ne! - nyúlt előre a lány.
- Miért ne Izumi? - nézett rá a sensei tettetett unottsággal.
- Kérem... Adhat akár egyest is, de ne olvassa fel nekik! - könyörgött a lány, Kamachi pedig úgy tett, mintha gondolkozna az ajánlaton, csakhogy húzza a lány agyát.
- Nos, rendben van! Órai munka egyes, ezt pedig visszakapod - hajtogatta össze a lapot, majd rátette a lány padjára. Kitört a zűrzavar, lehurrogták a sensei-t, amiért nem olvasta fel nekik.
- Csönd legyen! Ha nem fejezik be, legközelebb maguknak adok egyest! - ez megtette a hatását, némileg csöndben folytatódott az óra. Mikor vége lett Hiro elviharzott az igazgatóiba, én pedig odafordultam Izumihoz.
- Keigo, ugye? - simogattam meg a hátát
Erre ő bánatosan bólintott.
- Nem merem elmondani neki. Írtam levelet, de nem merem odaadni...
- Megtegyem helyetted? - kérdeztem mosolyogva, mire a lány nyomban felderült.
- Igen! Kérlek! - csillant fel a szeme.
- Jó! Szünetben berakom a szekrényébe! - bólintottam mosolyogva.
Izumi teljesen felvidult, hogy nem neki kell elintézni a piszkos munkát. Így volt ez általánosban is egy másik fiúval. Izumi teljesen odavolt érte, és nekem kellett közvetítenem közöttük. Nem valami igéretes feladat... Hiro-kun még mindig nem jött vissza, én pedig hozzáfogtam az akciómba. Mikor odaértem a szekrényhez, bedobtam a levelet. Nem is vettem észre az embertömegben, hogy valaki meglátott, akinek nem kellett volna. Nyugodt lélekkel mentem le a büfébe, ahol vásároltam két csokit. Felbaktatva az osztályterembe összefutottam Hiroval.
- Na, mi volt? - kérdeztem tőle, miközben odanyújtottam neki az egyik csokoládét.
- Csak a szokásos... - legyintett, majd beletúrt a fehéres hajába. A fehéres festett hajába. Nem értem, mi a jó abba, ha az embernek ilyen fehér a haja. Én nem festem. Megmaradtam az eredetinél, és meg is fogok. Kibontotta, majd enni kezdte, így mentünk a folyosón. Hiroval már nagyon régen így vagyunk. Imádom az egész személyiségét az egész srácnak. Halál laza, nem riad meg attól, hogy kicsapják az iskolából, és hihetetlen humora van. Ő a legjobb barátom egészen kicsi korom óta. Mióta összebarátkoztunk a homokozóban, és megverte a kissrácot, aki elvette a lapátomat.
- Mimi, figyelsz te rám egyáltalán? - lóbálta a kezét előttem. Észre sem vetem, de már bent voltunk a teremben.
- Ja...Mi? - ráztam a fejem, majd belenéztem a fiú zölden világító szemébe.
- Mindegy, hagyjuk... - ült rá a padra, a padlót bámulva. Most megsértődött? Ne már... Ilyen nincs! Olyan könnyen megsértődik.
- Hiro-chan! - szaladt be az osztályterembe egy kis termetű szőke kislány. Olyannyira vékony és kislányos volt a hangja, hogy már megfájdult tőle a fejem. Úgy nézett ki, mint egy tündér. És mi az, hogy “chan" ? Hiro-chan?
- Shie? Hát te? - nézett meglepve, és talán zavartan Hiro a lányra. Ha most egy animében lennénk, fix megjelent volna a feje mellett a vízcsepp.
- Hiro-chan! Hát megismersz! Jaj, de örülök neked! - futott oda a kislány a masnival összefogott szőke haja pedig csak lobogott utána. Hiroto leszállt a padról, az a Shie lány pedig csak úgy átkarolta. Egyszerre “húúúú" -zott fel az osztály, én pedig nem értettem semmit. Mi van? Nagy zűrzavar támadt, majd valaki megérintette a vállam. Ayato volt az, mosolyogva megragadta a kezem, majd kituszkolt az osztályteremből.
- Ayato, mi bajod van? - szabadultam ki egy rántással a kövérkés fiú szorításából.
- Valaki mondani akar neked valamit - kuncogott a srác, majd azt mondta, kövessem. Egy kihalt folyosón találtam magam, nem messze Keigo állt. Lassan közelített felém, én pedig hátráltam két lépést. A fiú megállt előttem két lépésnyire.
- Rossz volt ez a két év, Mim... Végignéztem, ahogy ezzel a baka Hiroto kölyökkel lófrálsz mindenhová. De ma Ayato látta, hogy bedobtál egy levelet a szekrényembe, amiben leírtad az érzelmeid... - nézett közvetlenül a szemembe. Már mindent értek. Ayato látta az akciómat. És most azt hiszik...
- Te beteg vagy, Kiego? Nem én írtam azt a hülye levelet, hanem csak postást játszottam! - kiabáltam neki, ő pedig megfogta a vállam, és odatolt a falhoz.
- Szóval nem te írtad? Már az sem érdekel, Mim. Te az enyém leszel, ha szeretsz, ha nem! - suttogta, de mégis minden szava tisztán hallatszott az egész folyosón. Megijedtem tőle.
- Mit...mit akarsz tenni? - kérdeztem szuszogva véve a levegőt.
- Ugyan, ne aggódj... Élvezni fogod! - nevetett, de akkor hirtelen ott termett Hiro, és akkora jobbost benyomott neki, hogy az még nekem is fájt.
Kiego a földre rogyott, majd felnézett ránk. A szemét szinte nem is tudta kinyitni, és teljesen bekékült körülötte. Szája szegletében meg valami piros csillogott.
- Szállj le Mimiről. Még egy ilyen húzás, és a temetőben kötsz ki! - mondta halkan, de minden szava nyomatékos volt. Nem tudom, mi lett volna, ha Hiro nem avatkozik bele... Brr... Odalépdelt a fiúhoz, majd belerúgott a hasába a bakancsával. Biztos megérezte az a rohadék.
Én eközben szuszogva néztem Hiro akcióját. Hiro megfordult, majd odament hozzám. 
- Ezt még megbánod Iwasaki Hiroto... Megbánod! - nyöszörögte. Hiro ezt szóra sem méltatta, megragadta a csuklómat, majd elindultunk vissza az osztályterembe. Ott Ayato nagyban röhögött, és vicceket mesélt. Hiro elengedte a kezem, odament hozzá, majd megragadta a pólójánál fogva.
- Mégis mit képzeltetek ti ketten?! - ordibálta, majd lekevert neki is egyet. Ezt Ayato nem hagyta szó nélkül, megpróbált adni neki egy pofont, viszont ekkor Hiroto rúgott egyet a leggyengébb pontra. Ayato a földre rogyott, Hiro még megrugdosta volna, de a többi fiú leszedte róla. Nakano tanárnő rontott be, majd az igazgatóiba rendelte a két fiút. Ekkor megjelent Kamachi-sensei, aki az előbb találta meg a szétvert Kiegot. Őt is bevitték az igazgatóiba, majd bejelentették, hogy az óra elmarad. De egész órán hullacsöndben ültünk és lestünk ki a fejünkből. Mindenki azon gondolkozhatott, hogy mi történhetett, és mi folyik most az igazgatóiba.
Kicsöngetéskor is csöndben voltunk, viszont már egyes embereknek megnyílt a beszélőkéje. Izumi odafordult hozzám. Izumi a legjobb barátnőm, kicsi és aranyos lány. Rövid fekete haja van, amit két rózsaszín csattal díszít mindig. Ehhez társul a szemüvege, amivel nem komolynak, hanem inkább idétlennek hat. De én így szeretem őt.
- Te... Figyelj csak, mi volt ez a verekedés Hiroto és Ayato között? És mért volt ennyire elverve Kiego? - suttogta a kérdéseit, én pedig sóhajtva elmondtam neki a történetet töviről hegyire. Azt, amikor megjelent a szöszi, amikor Ayato elvitt, amikor Kiego ocsmányságokat akart velem művelni, aztán azt, ahogy Hiro-kun a segítségemre sietett. Miközben meséltem úgy változott Izumi arckifejezése, és egyre több osztálytársam gyűlt oda hallgatni a történteket. Mindenki megutálta a két fiút, mondjuk eddig se volt nekik sok barátjuk, de na.
- Kiego egy szemét - puffogott Izumi hangosan, karba tett kézzel.
Outa elkomorodva hallgatta a történéseket, majd ráült a padunkra.
- Ez nem lesz jó... Kamachi biztos csak erre várt, és kirúgatja az iskolából - nézett rám, szőke tincsei kuszán álltak a haján, zöld szeme szomorúan tekintgetett rám. Outa volt Hiro legjobb barátja. Legjobb fiú barátja.
- Lehet... - húztam el a szám, majd mindenki tanakodni kezdett. Nem telhetett el öt perc, Hiroto kinyitotta az ajtót, majd mikor belépett, bezárta. Arca elkenődött volt, nem szólt hozzánk, csak odament a padjához, majd kotorászni kezdett a táskájában.
Outa szólalt meg legelőször.
- Sajnáljuk Hiro... Tudjuk, hogy te csak Mimit védted...
Hiro ránézett barátjára.
- Outa, te lázas vagy? - szögezte neki a kérdést, majd felegyenesedett egy csokival a kezében. - Ismersz te engem? Azt hiszed hagyom magam kirúgatni? - nevetett. - Én sajnálom. Még egy darabig el kell viselnetek az osztályteremben.
Outa elvigyorodott, néhányan tapsolni kezdtek, én pedig odamentem Hirohoz, és becsusszantam mellé.
- Mesélj, mi volt? 
- Kiegot kirúgattam, Ayato pedig figyelmeztetést kapott, engem pedig felfüggesztettek - vigyorgott. Hogy csinálta? Nem tudom... Hihetetlen, hogy nem rúgták ki, pedig jól szétverte mindkét srácot. Outa elismerően bólintott, én pedig rádőltem a padra.
- Ezt meg kell ünnepelni - mondtam a padon feküdve. - Ma, nálam, srácok?
Mindketten bólintottak, viszont ekkor egy borzasztó biosz óra következett a Tsukade lánnyal. Nagyon fiatal a tanárnő, esze sincs sok, fogalmam sincs, hogyan került ide. Na még ha jól nézne ki, azt mondom megtetszett az igazgató úrnak, de olyan, mint a bányarém. Szóval nem tudom. Kissé lenyugodtak a kedélyek, eltelt a délelőtt, majd kiürült a tanterem, mindenki ment hazafelé. Hiroval elhatároztuk, hogy beugrunk a boltba nassolni valót venni az estére. Kicsit messze van a Sarki Bolt az iskolától, de ez az idő elég volt arra, hogy Hiro részletesen elmesélje az igazgatóiban történteket. Mikor odaértünk és beléptünk megcsapott a hideg levegő a boltban. Jó érzés volt belépni a boltba a kint hőség után.
- Te figyelj csak... - kezdtem bele a kérdésembe. - Az a szöszi ki volt, akivel ölelkeztetek?
- Shie? - pislogott, majd kicsit zavartan válaszolt. - Mi nem is---
Nem fejezte be a mondatot. Ugyanis meglátta az említett lányt a chipsek között kutatva. A lányka is meglátott minket, mosolyogva integetett.
- Játszd el, hogy a barátnőm vagy! - súgta nekem, én pedig értetlen arckifejezéssel néztem rá.
- Mi van? - vontam föl a szemöldököm, viszont ekkor Hiro-kun már visszaintett a lánynak, majd a kezét rákulcsolta az enyémre. A keze meleg volt, de mégsem izzadt.
Shie odaugrált hozzánk. Be kell vallanom, aranyos lány volt. Talán túl aranyos. Kicsi, nagyszemű. Tiszta anime figura. Vagy egy fejjel kisebb nálam.
- Ez meg ki? - vonta föl a szemöldökét a lány.
Mielőtt Hiro megszólalhatott volna, elmosolyodva nyitottam ki a számat.
- Szia, Minase Mimi vagyok, Hiro-chan barátnője - nyújtottam felé a szabad kezem, azt, ami nem volt Hiro-éval összekulcsolva.
Ő kissé csalódottan rázta meg a kezem.
- Nézek akkor valami nassolni valót az estére, addig beszélgessetek - mosolygott Hiroto erőltetetten, majd elindult a kekszek felé.
- Azt ajánlom, hogy szállj le az én Hiro-chanomról! - sziszegte.
- Miért? Hiro-kun az érett nőket szereti... - mosolyogtam szemtelenül, ő pedig dobbantott egyet, majd kifutott a boltból.
Hiro kikukucskált a polcok közül.
- Elment? - kérdezte, én pedig bólintottam egy aprót.
Hiro kifújta a bent tartott levegőt, majd egy üdítővel a kezében visszajött hozzám. Én felvont szemöldökkel néztem a fiúra.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem rá, miközben elvettem egy kosarat, Hiroto pedig becsúsztatta az üdítőt a kosárba.
Sóhajtott egyet, majd intett, hogy kövessem.
- Shie anyám volt főnökének a lánya. Mindig jópofizni kellett a lánynak, az meg belém esett. Nem vakarhattam le, mert akkor anyut kirúgják. Csak miután anya megszülte Aido-t, felmondott, nekem pedig nem kellett többször a kiscsajjal ugrándozni. Érted? - tartott egy kis szünetet, majd mikor látta, hogy bólintok, folytatta. - Levakartam magamról, de valahogy folyton megtalált. Mint most a suliban... Ott csak letámadott.
- Hát ez gáz - mondtam ki a véleményem leegyszerűsítve. Ezután áttértünk a chipsekhez, vettünk hagymás-tejfölöset és csípőset. Hoztunk még ásványvizet Outának - mert ő nem iszik mást -, majd kinéztünk egy jó kis erős pezsgőt. Miután fizettünk, elindultunk Hiroékhoz. Miközben mentünk megakadt a szemem egy ruhán. Szinte rátapadtam az üvegre.
- Ez keeeell - mondtam csillogó szemmel nézve a rózsaszín ruhát, mire Hiro rábökött a rajta található árcetlire. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.
- Az édes Szűzmáriát, hogy lehet egy ruha ilyen drága?! - fakadtam ki, mire Hiro csak nevetve a fejét rázta, majd elráncigált onnan. Fájt a szívem otthagyni, de méregdrága. Hiro elvigyorodva nézte, ahogy a fellegekben járok miatta. De tényleg csodaszép volt. Egyszerű, fekete gallér, és egy fekete selyemszalag a derekán. A szoknyarész kicsit fodros, de nem egészen. Egész úton így mentünk. Mikor végre odaértünk hozzájuk, lepakoltunk, majd felmentünk a szobájába. Én nekiláttam a házinak, ő pedig olvasott. Kicsit később Nobu-san jött föl két pohár limonádéval.
- Sok cukorral, ugye? - néztem rá, amikor lerakta elém a nagy poharat.
- Persze - válaszolt mosolyogva, majd odanyújtotta a fiának a másikat.
- Köszi - válaszoltunk egyszerre, mire Nobu-san jót derült, majd kiment a szobából.
Mikor kész lettem, elköszöntem Hirotol.
- Akkor ma este! - mondtam, majd kiléptem az szobaajtón. Ő csak mormogott valami okést, mert már a képregényét bújta. Hazafelé észre sem vettem, hogy valaki követ hazáig...
Ott előjött a bizonyos illető a rejtekhelyéről.
- Mit csináltál Hiro-channál? - gondolom kitaláltátok, mi támadott rám ezzel a mondattal. Belehelyeztem a lakáskulcsom a zárba, majd mikor kinyílt az ajtó, bájosan elmosolyodva fordultam a lánykához.
- Szerinted? - vigyorogtam, majd beléptem az ajtón. Shie sötét tekintetét nézett rám, ezért volt jobb ötlet pucolni. Fentről kiabálás hallatszott. Anya biztos az egyik alkalmazottját tolja le...
Mint mindig. Hangtalanul surrantam el a szobája előtt, majd elkaptam egy mondatot.
- ...én is szeretlek, de... - és ez a mondat sokáig visszhangzott a fejemben. Tessék? Kit szeret anya is? De... Mi van? Biztos tesómnak mondta, vagy valami ilyesmi... Remélem. Egész délután ezen rágódtam és nem bújtam ki a szobámból. Kipakolni is elfelejtettem, majd öt óra fele kinyitódott az ajtó. Felnéztem, azt remélve, hogy Hiro és Outa jött. Viszont nem. valaki más tette be a lábát a negatív zónámba...

Anya volt az. Egy tálca süteménnyel lépett be, én pedig felhúzott szemöldökkel vizslattam. Mindig akkor kedveskedik, ha akar valamit. Vagy ha mondani...
- Szia, Mimi, hogy vagy? - mosolygott, majd leült mellém az ágyra. - Hoztam sütit! - mutatta felém a tálcát, viszont én ridegen válaszoltam.
- Mit szeretnél? 
- Én? Ugyan semmit... - legyintett egy mosollyal, de én átláttam rajta.
- Anya... Kivel beszéltél az előbb? - néztem szomorúan rá, ő pedig lerakta a tálcát az éjjeli szekrényemre.
- Én csak... Én... Sajnálom... - húzta el a száját.
- Ko-komoly...?
- Kissé...
- Kimennél? - szorult el a torkom. Anya sóhajtva felállt, majd kinyitotta, és kiment. Miért...? Mióta apa meghalt, anya életében nem volt más férfi. És én nem is akarom, hogy legyen. Lerogytam, és az ajtónak támasztottam a fejem. Eleredtek a könnyeim. A szatyrok a chipsekkel ott voltak a szoba közepén. Körülbelül fél óra múlva kopogást hallottam. De nem volt erőm kinyitni.
- Mimi, bent vagy? Nyisd már ki! - kiabált Hiro, én meg csak arrébb mentem az ajtótól négykézláb, majd felemelkedtem és eldőltem az ágyamon. Hiro kinyitotta az ajtót, majd beléptem Outával.
- Mimi, hát te? - nézett végig rajtam Outa, én viszont csak tovább bőgtem a párnába, és megráztam a fejem. Hiro kiment a szobából, Outa meg odaült mellém. Egyszer csak jéghideget éreztem a hajamon végigcsordogálni. Rögtön felugrottam.
- Hiroto, te normális vagy?! - ráztam meg a fejem, ezáltal Outa tiszta víz lett.
- Legalább most már megszólaltál! - vigyorgott az említett fiú, én pedig durcásan visszaültem az ágyra.
- Na, de mi a baj? - ült le mellém Outa ismét, én pedig egy sóhajtás után belekezdtem a mesémbe. Shie-t azt direkt kihagytam, nem kell miatta aggódnia Hiro-nak. Mikor befejeztem az elbeszélést, rákérdeztem:
- Vagy csak elefántot csinálok a bolhából?
- Nem, nyugi! Ez csak természetes! - nyugtatott Hiroto. - Tudom milyen érzés, amikor nem akarsz egy idegen családtagot...
- Én nem - szólalt meg hirtelen a szőke srác.
- Azt gondoltam - forgatta a szemét Hiro, mire elnevettem magam. - Na, de! Mimi, most inkább bulizzunk, minthogy ezzel rágódjunk!
- Igazad van! - helyeseltem, majd felkeltem, és odamentem a szatyrokhoz. Kipakoltam mindent, eközben Hiro lement a konyhába, és hozott három poharat.
Outa elvette a vizes flakont és már tölteni készült a talpas poharába, mikor Hiro megállította.
- Ne merészelj most is vizet inni! Ezt meg kell kóstolnod! - mutatta föl a boros üveget, majd arrébb lökte a megszeppent szőke srácot, és kitöltötte a bort a három pohárba. Outa hümmögve vette kézbe a poharát, majd koccintottunk. Beraktam egy zenét, és arra ugráltunk, ettük a chipset, és ittuk a colát, a vizet, meg a vörösbort is. Outa annyira kótyagos volt, hogy kinyitotta az ablakot, háttal nekitámaszkodott, majd fejjel lefelé kinézett rajta és kiordibált.
- Szeretnétek aludniiii??? Ín nagyon! - mi a földön fekve szakadtunk a röhögéstől, majd mikor egy járókelő arra járt, és felkiabálta, hogy "Mit csinál ott, fiatal ember? Gyorsan menjen csak vissza, még leesik itt nekem!" már a hasamat fogtam a röhögéstől. Outa olyan fokon képes magát leégetni a kötelességtudásával, hogy csak na... A szőke becsukta az ablakot, majd dörmögve nézett ránk.
- Tsubaki-sama mért rázta felém a botját? 
- Te nem vagy normális! - karolta át Hiro a vállát.
- Nem baj az! - vigyorogtam, majd odamentem a TV-hez, és bekapcsoltam a DVD lejátszót. - Mit nézzünk?
- Horror! - kiabálta Hiro, de Outa közbe vágott.
- Nem, fantasy!
- Akkor legyen vígjáték! - ajánlotta Hiroto.
- Akkor már horror! - tette karba a kezét Outa.
- Nem nézünk horrort! - mondtam, mire a két fiú elhúzta a száját, én pedig beraktam egy lemezt.
- És akkor mit nézünk? - kérdezte Outa, miközben kényelmesen elhelyezkedett az ágyamon.
- Romantikus vígjáték! - nevettem, mire a két fiú egyszerre jajdult fel. Én meg csak nevettem a szenvedésükön. Ez van! Ezt kell szeretni! A végén Hiro bealudt, én úgy szintén, viszont Outa a párnámat ölelve nézte a filmet a végéig. Legalább valakinek tetszett... Ennél jobb éjszakát nem is kívánhattam volna a társaságukban, és a végére már nem is gondoltam anyára.

Reggel fejjel lefelé aludtam, Hiro talpa a számban. Mondhatom, tökéletes ébredés volt... Arrébb löktem, mire a fiú leesett az ágyról. Persze rögtön felébredt, én meg el sem tudtam képzelni, hogy hogyan feküdhetett ilyen lehetetlenül. A TV ment, Outa pedig ott ült előtte. Azt furcsáltam, hogy pont az a film ment, amit este néztünk. Vagyis a szőke nézte, mi meg aludtunk. Feltápászkodtam, majd odamentem a fiú felé. 
- Hát te? - néztem rá, mire lebiggyesztett szájjal nézett rám. Hiroto röhögve gurult oda barátjához. 
- Csak nem meghatott a film? - kérdezte vékony és bájos hangon, és megrebegtette a szempilláit, mire elnevettem magam. Outa válaszként csak szúrósan nézett ránk.
- Gonoszak vagytok!
- Te meg végtelenül romantikus - folytatta Hiro-kun a vékony hangján. - Én, Outa főkapitány, most megmentelek, Shizune kisasszony, várjon! - ugrott fel az ágyra, majd előre nyújtotta a kezét és hadonászni kezdett, mintha kard lenne a kezében.
Outa durcásan nézte a földet, én pedig elterültem a szőnyegen, továbbra is nevetve.
- Te Outa, tegnap mit ordibáltál kint össze-vissza? - ugrott le az ágyról a fehér srác.
- A béna borotok hibája... - morogta, majd felkelt. - Ha nem bánjátok, én most lezuhanyzok... - azzal kihátrált a szobámból.
Miután Outa visszajött, a fiúk elköszöntek azzal a mondattal, hogy dolguk van. És én pedig ott maradtam az üres szobámba. Mondhatom, felemelő élmény volt ülni ott... El kéne menni valahová, de most a két fiú nem ér rá. Talán elmehetnék fagyizmi Izumival. Igen, ez jó ötlet! Meg is kerestem a telefonom, majd tárcsáztam a számot. Első kicsöngésre fel is vette a lány.
- Halló? - szólt bele. Szokása szerint biztos nem nézte meg a kijelzőt, hogy ki hívja.
- Mimi vagyok - mosolyodtam el. - Nincs kedved eljönni fagyizni?
- Bocs, nem lehet, dolgom van... - hallottam a telefonban, azzal le is rakta. Mi van velük...? Viszont az anya-lánya program is kizárva egy ilyen húzás után. Akkor? Mit csináljak? Elhatároztam, hogy kibiciklizek a parkba, ott talán összefutok valakivel az osztályból. Átöltöztem, mivel tegnapi ruha volt rajtam, abban aludtunk mindannyian. Fogat mostam, majd lementem a konyhába egy kis harapnivalóért. Van két testvérem, öt éves koromig voltak velem. Viszont ők most apánál vannak. Két fiú, és ikrek. Nélkülük elég üres a ház... Elővettem egy szelet csokit, majd belesüllyesztettem a zsebembe. A hűtőnkre volt függesztve egy üzenő tábla, gyorsan lefirkantottam, hogy hol leszek, azzal kimentem a hátsóajtón a garázsba. Ott kivettem a biciklimet a tartóból, majd kinyitottam a garázst és kitoltam, ezután pedig bezártam. Sóhajtva ültem fel a járműre, majd elindultam. Nagyon szerettem biciklizni, számos versenyen indultam már, ami a kerékpárhoz köthető. Ilyenkor mindig szabadnak érzem magam, hogy senkinek sem tartozok semmivel, és boldog lehetek. Sokat császkáltam már naphosszakat csak így, biciklivel a városban, szóval Japán e települését ismerem, mint a tenyerem. Már csak egy kereszteződés volt a parkig. Mindjárt kiérek a kis mellékutcából, ami egy másik utcába torkollik, a parkot meg már innen látom, pontosabban a hátsófelét. Már csak pár méter, amikor... BAMM!
Csak annyit érzékeltem, hogy összeszurkál valami, a bicikli pedig rám dőlt. De jó... Belezuhantam a bokrokkal teli árokba. Egyszer csak röhögést hallottam, és megláttam egy kezet. Gondolkodás nélkül megfogtam, mire kihúztam a bokorból, és a bicikli alól. Egy szőke hajú gyerek segített ki, mögötte pedig akkor állt fel a másik, aki nekem jött és porolta le magát. 
- Ryuk vagyok. Megütötted magad? - dugta zsebre a kezét.
- Nem. Izé.. Köszi, hogy kihúztál - mosolyogtam, majd végigmértem a fiút. Szerteágazó szőke haj, csodálatosan világító zöld szemek. Helyes vigyor, bőrdzseki. Fain. Ekkor a másik is lerakta a biciklijét, és odaállt Ryuk mellé.
- Ő itt Akamaru - mutatta be a szőke a kis barnát.
- Örülök - mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott. 
- Én is. Bocs, hogy elgázoltalak... - húzta el a száját. 
- Ugyan - legyintettem. - Semmi baj! Én Mimi vagyok - mutatkoztam be, és a kis barnát is végigmértem. Sokkal kisebb volt, mint a szőke, viszont így jobban megnézve, a haja nem is barna volt, hanem fekete, pár barna tinccsel. Biztos kiszívta neki a nap.
- Hova tartasz? - kérdezte Ryuk.
- A parkba - válaszoltam, mire egyszerre mosolyodott el a két fiú.
- Mi is. Jössz velünk? - kérdezték szinte egyszerre. Végülis... Semmi programom nincsen. Bólintottam nekik egyet.
- Remek - bólintott Ryuk, majd felállította a biciklimet, Akamaru pedig odament a sajátjához. Felültünk, majd elindultunk. Akamaru ment legelől, utána Ryuk, majd én. Miért érzem úgy hogy fontosak lesznek még...?