Igazából akkor láttam először, amikor leültem a nézőtérre Tonyval és Sarahval. Sikeresen lekéstük a focimeccset, mert lerobbant a busz, úgyhogy csak az utolsó öt percre értünk oda. És akkor belőtte a gólt. A döntő gólt, amikor eldőlt, melyik csapat nyeri a meccset. Letépte magáról a mezt és minden szem rászegeződött. És... Hát a hamburger, amit ide jövet ettem meg a reggelim ádáz csatát vívtak a hasamban. Istenem, amint megláttam beleszerettem. Zöld szemek, kócos barna haj, erős testalkat, magas termet. Eldöntöttem, meg akarom ismerni. Mindenképp.
- Te! Ki az? - löktem meg Sarah vállát, majd rámutattam a gólszerzőre.
- Ki? - kérdezett vissza értetlenül és a sok egyforma focistát nézte, nem értette, kire gondolok.
- Aki az előbb szerzett gólt.
- Jack Kennedy - válaszolt Tony Sarah helyett. De volt valami különös Tony hanglejtésében.
- Az a gyerek tök helyes - állapította meg Sarah, én pedig bólintottam egyet.
- Nem az. Csak egy beképzelt majom... - motyogta Tony a nemlétező bajsza alatt, és én ezzel egyáltalán nem értettem egyet. Képtelenség, hogy Ő beképzelt legyen. Mondjuk ez eléggé béna érv a részemről, hisz még nem is ismerem.
- Mi az, drágám, féltékeny vagy? - nyújtotta a nyelvét Sarah a barátjára ezzel elkezdve egy bizonyos lavinát. Vagyis elkezdtek veszekedni, történetesen Jackről, meg hogy Sarah túl pasizós. Remek elfoglaltság... Én otthagytam a "turbékoló" gerle párt, inkább lesétáltam a lelátóról és úgy tettem, mintha keresnék valakit. Mert eléggé h.ülyén nézett volna ki, hogy én ott áldogálok. A csapat most ment el mellettem, be az öltözőbe és amikor Jack odaért mellém én megeresztettem egy mosolyt, ő pedig rám kacsintott. Ha Sarah nem kiabál nekem oda, valószínűleg ott helyben szétolvadtam volna.
- Tia! Gyere már! - én pedig becsuktam a számat. Igen, észre sem vettem, hogy közben kinyitottam. Felmentem hozzájuk, majd elindultunk a buszhoz. Rám kacsintott... Istenem, egész úton csak ez járt a fejemben. Rám kacsintott! Egyszercsak elsuhant előttem egy kéz.
- Tia, figyelsz te rám egyáltalán? Már vagy fél órája pofázok neked, te meg meg se mukkansz! - dühöngött Sarah.
- Jaj...izé, bocs. Csak... - de inkább nem fejeztem be, Sarah úgy is magába temetkezett és valami olyasmit mormolt, hogy őt senki sem hallgatja meg. Mentem tovább, előttem Tony megáll, szóval én is megállok, nehogy nekimenjek. De nem is tudom miért álltunk meg, hisz a buszmegálló még tíz méterre volt tőlünk. Tony csak nem akar itt álldogálni.
- Tony, minek álltunk meg? - nyafogta Sarah. Ilyenkor elég idegesítő tud lenni, de én már megszoktam. 
- Jack... - mormolta Tony karbafont kézzel, nekem meg valósággal felragyogott a szemem. Igen, ott állt a buszmegállóban két másik focistával, én pedig ott akartam lenni. Fogtam magam és félrelöktem Tonyt.
- Tony menjél már, ennyire félsz tőle? - rivalltam rá, majd elindultam feléjük, Tony pedig megdermedt a meglepettségtől. Sarah viszont vihogva jött utánam. Hát igen, nem a barátnők gyöngye. Én már szétszidtam volna a barátnőmet, ha a pasimat lökdösi. Tony végül összeszedte magát, majd jött utánunk. Egy méter távolságot tartottunk tőlük, legalábbis Tony kedvéért, ekkor történt az, hogy Jack felém pillantott. Én persze még levegőt is elfelejtettem venni. Jack odajött hozzám, Tony arcszíne pedig egy árnyalattal vörösebb lett.
- Szia, Jack vagyok! - nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam, ő pedig megrázott, mint egy rongybabát. Ettől az érintéstől felkeltek a gyomromban a nemlétező pillangók és durva háborúba kezdtek. Szerintem tiszta vörös volt az arcom. Már rég nem éreztem ilyet, el is felejtettem, milyen rossz. Már majdnem kinyögtem, hogy “Tudom „ , de az elég bénán hangzott volna.
- Tiara vagyok... - mondtam, majd leengedtem a kezem. És akkor... Tüsszögtem egyet. A legrosszabbkor. Természetesen odatettem a kezem, de akkor is. Most biztos egy allergiás szörnyetegnek néz. Ahelyett, hogy visszament volna a barátaihoz, inkább adott egy zsebkendőt. És akkor Tony elém állt.
- Ne nyúlj hozzá! 
Én meg teljesen lefagytam. Te jó ég, mi van ezzel a Tonyval? Mi az, hogy ne nyúljon hozzám? Egyáltalán honnan veszi, hogy hozzám akar nyúlni?
- Tony! - csattantam fel, Jack pedig nyájasan elmosolyodott.
- Úramisten, mondjátok már meg miért haragszotok egymásra?! - törte meg a csöndet Sarah. Tony szeme még mindig villámokat szórt. Értetlenül néztem össze Sarahval. Látszólag ő sem értett semmit.
- Mi az Tony, még mindig Jill miatt sír a szád? - szúrta oda Jack. Sarah pedig kiakadt.
- Szóval egy csaj miatt utálod Jack-et? Egy csaj miatt, amikor itt vagyok neked? - mondta Sarah ijesztően magas hangon. Tudtam, már a sírás határán van, de Sarahnak akkora az egoja, hogy biztos letagadná, hogy sír. Dühében kilépett a társaságból, majd szemeit törölgetve elindult hazafele.
- Sarah! Én nem... - kezdte Tony, én pedig leintettem.
- Hagyd, megyek utána! - jelentettem ki, majd intve a társaságnak leléptem és Sarah után futottam.
- Ejnye Tony... - ennyit hallottam még, ez a mondat is Jacktől származott. Hát igen, tényleg durva, milyen szemét Jack Tonyval. Lassan be is értem Saraht.
- Sarah, figyelj... - tettem a kezem a vállára, lassítva, már csak sétáltam. Hiába, Sarah jóval kisebb, mint én, jobban kell szednie a lábait.
- Hagyj, Tia! Látszólag Tonynak még mindig sír a szája az a Jill után... - bőgte nekem.
- Nem dehogy! Sarah, Tony szeret téged. Ez biztos! - nyugtattam, de nem igazán sikerült.
- Persze! És mond csak, ezt te honnan veszed? Nem tudod, mennyit veszekszünk, hányszor bántott meg... - törölgette a szemét Sarah.
- Igazad van, sajnálom - hagytam rá. Ki kell találnom valamit. Felcsaphatok kerítőnőnek, aztán pedig megszerezhetem magamnak Jack-et. De első a barátnőm. Bár érzem, ezt később még megbánom, de legyen. Először összehozom, vagy "visszahozom" Saraht Tonyval, aztán meglátom, mi lesz.
Én Saraht nyugtatva sétáltam, miközben ő sírt, és jött velem. Tony valószínűleg felszállt a buszra, bár amikor az a csotrogány közlekedési jármű elment mellettünk, nem láttam rajta. Már egy félórája mehettünk így, és még hátra volt egy fél óra gyaloglás, ekkor viszont lelassított mellettünk egy kocsi. Én teljesen megijedtem, mert mi van, ha el akar vinni két védtelen nőt, de Sarah még észre sem vette. Csak akkor kérdezte meg Sarah, hogy Mi van?, amikor megálltam. Pontosabban leblokkoltam. Aztán ő is észre vette a ronda zöld autót. A kocsi ajtaja kinyílt, majd Jack kukucskált ki belőle. Erre aztán nem számítottam, ahogy megláttam, hát szerintem odafagytam az aszfaltra. Végül Sarah tuszkolt be hátra, mint egy viaszbabát.
- Kösz, Jack - sziszegte vörös szemekkel Sarah.
- Nincs mit - mondta Jack komoly arccal, majd elindultunk visszafele. Đersou fele nagyon rossz az út, így végig zötykölődtünk, engem meg a hányinger kerülgetett. 15-20 perc után be is értünk a városka határára. Utálom ezt a helyet. Olyan lepukkant kis város, hogy az csak na. Rémisztő. De sajnálatos módon itt kell laknom úgy...Hát, sokáig. Mivel még nem töltöttem be a 21-et, kiskorúnak számítok, de ahonnan anyám jött, ott már 18 évesként felnőttnek számítasz. De jó nekik. Mondjuk ezt a szokást anya is tartja, szóval az ő szemében hamarosan már felnőtt vagyok. Apának meg egy taknyos majdnemtizennyolc. Thanks, dad, thanks... Én a belvárosban lakok, Sarah meg a város másik végében, szóval én előbb szálltam ki, mint ő. Sarah kínjában GPS-t játszott, Jack így talált oda hozzánk. Elköszöntem tőlük, majd megígérve Sarahnak, hogy holnap megiszunk valamit a Đersou-i kávézóban, kikászálódtam, majd kinyitottam a kaput. A bűnronda zöld kocsi pedig elhajtott. Érdekes módon bent égett a villany, pedig már estefele volt, és ilyenkor az előszobában sosem ég a villany. Anya utálja, ha pocsékoljuk az áramot, amikor nem tartózkodunk a helyiségben. Kíváncsian mentem be a bejárati ajtón, majd legnagyobb meglepetésemre egy ismerős alakot pillantottam meg anyuék társaságában ücsörögve.
- Már vártunk...
Lepakoltam a táskám, majd odafordultam az idegenhez. Utána vissza anyára.
- Ő mit keres itt? - kérdeztem vékony hangon.
- El akar vinni... - mondta anya, majd láttam, hogy kissé csillog a szeme.
- Ne-hem - tettem a kezem magam elé, így akartam védekezni. - Én nem megyek vele sehová! - jelentettem ki határozottan.
- Tiara... - kezdte a számomra halott személy, az... igazi apám. Mikor kilenc éves voltam, apa lelépett egy szőke cafkával. Utáltam... Megutáltam akkor, és soha többé nem akartam látni. De most itt van, hogy...hogy elvigyen! Mégis mit képzel? Hah! Sehová nem megyek vele, sehová!!!
- Nem megyek veled sehová! - tekintetem az övébe fúródott, és míg az övé kétségbeesett volt és szeretetteljes, addig az enyém dühtől és undortól izzott. Beviharoztam a szobámba, becsaptam magam mögött és lehuppantam az ágyamra. Pontosabban rávetődtem, majd a párnába zokogtam. Nem mehetek el Đersou-ból, pont most! Amikor Sarahnak a legnagyobb szüksége van rám, úgy, mint Tonynak is. És Jack... Őt sem hagyhatom itt. Mondjuk még nem biztos, hogy tetszem neki, de eléggé jó jelnek vettem, hogy rám kacsintott. Aztán bemutatkozott. Bár eléggé diszkrét volt, de ez részletkérdés, szóval gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot. Nem tudom, mióta bőghettem a párnámba, de kopogást hallottam, mire nyögtem egyet, ami valahogy “Igen"-t akart jelenteni.
Anya lépett be, odajött, majd megsimogatta a fejem. Ezt annyira utálom, mivel már nem vagyok kisgyerek, ezért kicsit arrébb húzódtam.
- Nem fogom hagyni, hogy elvigyem! - jelentette ki, de éreztem rajta, hogy bizonytalan a dologgal szemben.
- Miért akar elvinni? - kérdeztem rá könnyes szemmel, közben ránéztem anyára.
- Nem tudom... De inkább te beszélj vele - ajánlotta, majd felállt.
- Majd holnap - legyintettem, mert már eléggé késő volt az ilyen jellegű témák megbeszéléséhez. Majd suli után beszélek vele. Esetleg. Hajjaj...
Valahogyan elnyomott az álom, és bár korán feküdtem le, mégis r.ohadtul nagy karikás szemekkel ébredtem. Ráadásként egy bűnronda, nagy, és fényes undormány telepedett a homlokom közepére, olyan pontosan, hogy ha lemérnénk, biztos a közepe lenne.
- Ahhh... - valami ilyesmi hangot hallattam a fürdőszobában, miközben a rondaságot gyilkolásztam szét, majd - mikor úgy láttam, hogy inkább csak rontottam a helyzeten - feltettem egy pántot, ami többé kevésbé eltakarta a homlokom, de hogy még véletlenül se lehessen észrevenni, feltettem egy napszemüveget is. Halleluja...Hehe
Sarah már kint várt, amikor kiléptem a kapun. Egyenlőre nem akartam neki mondani az apám szándékát, de lehet, hogy feltűnt neki, hogy túl csöndben vagyok, mert hirtelen rám szólt.
- ...és...Figyelsz te rám egyáltalán?
Persze nekem halvány lila gőzöm se volt, hogy miről beszélt, szóval csak bólintottam, és kínosan röhögve mondtam neki, hogy;
- Ott tartottál, hogy “és „ ...
Sarah bólintott, majd rákezdte, nekem meg fennakadt a szemem.
- És akkor Jack megkérdezte, hogy jól vagyok-e... Istenkém, olyan aranyos és figyelmes volt - fejezte be Sarah egy ábrándos sóhajtással. Aztán rám pillantott. Kicsit kiakadhatott, mármint az ábrázatából ezt szűrtem le.
- Izé...Tia, jól vagy? Olyan...mintha valami sötét jönne belőled... - mondta kicsit félve. Én nem szóltam semmit, árasztottam a negatív energiát, közben szívtam Sarah életteli, vidám pozitív energiáját, hogy ne pusztuljak bele ebbe az egészbe. Szóval a legjobb barátnőmnek teszik az a fiú, aki nekem tetszik... Hát ez így nagyon nem jó! Nagyon, de nagyon nem. Már lassan a járásom is átalakul olyanná, mintha egy élőhalott lennék. Mentünk a suli felé, Sarah egyre távolabb araszolt tőlem. Megértem, én is távolodnék magamtól...
- Va-valami ro... - kezdte dadogva - ...sza-szat mondtam volna? - kérdezett rá, én pedig mintha az Óz, a nagy varázslóból a bádogember voltam volna, olyan lassúsággal fordultam felé.
- Nem, nem - mondtam monoton hangon - Dehogy!
Már éppen a sírás környékén voltam, amikor Tony megmentett. Ég áldja ez a Tonyt, istenem! Ég áldja! Sarah persze ment is tovább, én meg ott maradtam Tonyval. Az én barátnőm most besértődött a fiúra, de most jelen pillanatban nem is bántam.
- Tony, rohadt nagy baj van! - fordultam a fiú felé. 
- Mi történt? - nézett rám, majd kajánul elvigyorodott. - Várj, először szedd le magadról ezt az ocsmányságot! - nyúlt a hajpántom felé, én pedig megfogtam a csuklóját.
- Tony, le ne merd venni! - fakadtam ki, majd úgy döntöttem, hogyha Tony így vigyorog rajta, tényleg elég bénán nézhet ki. Szóval levettem, a fiú meg csak az állát vakarta.
- Hát... Ez elég... Hogy is mondjam? Nagy? - szórakozott rajtam, én pedig kiakadtam.
- De szemét vagy... - sziszegtem. 
- Jól van, na! Takarja a szemüveg... De mond csak, mi az a nagy baj?
- Sarah! - nyögtem.
- Tudom...
- De nem! Sarah Jackbe...érted - motyogtam az orrom alatt, Tony arcszíne pedig jóval vörösebb lett a kelleténél. Szó nélkül ment az iskola felé.
- Tony, várj! Hová mész? - futottam utána. Nem vagyok kicsi, sőt, az osztályomban a lányok között az egyik legmagasabb vagyok, de Tonyval nem lehet lépést tartani, olyan nagy lábai vannak. Hihetetlen...
- Beverni Jack pofáját! Te pedig elbeszélgetsz Sarahval! - adta ki az utasításokat. De nem értem, hogy képzelte, hogy én beszéljek Sarahval. Mégis miért? Én ugyan nem!
- Én ugyan nem! - észre sem vettem, hogy az utolsó mondatot kiabálva mondtam ki. Meg hogy egyáltalán kimondtam. Tony erre úgy meglepődött, hogy le is fékezett.
- Miért? A legjobb barátnőd!
- Hát... - egy enyhe pír öntötte el az arcom. Hmmm... ez enyhe kifejezés. Igazából rákvörös voltam, vagy egy másodperc alatt, és ezt a fiú is észre vette.
- Csak nem!? Úristen, Tiara, ugye nem? - esett le a fiúnak az előbbi kirohanásom. - Megölöm... Belefullasztom egy kanál vízbe, víz nélkül!
Lesütött szemmel kullogtam Tony mellett. Ezek után inkább nem szólaltam meg, Tony pedig magában puffogott.
- Te Tony, az a Jill az ki? - motyogtam az orrom alatt, kicsit később.
- Jillel még a gimis éveim előtt jártam, de Jack elszedte tőlem. Jack az osztálytársam volt - itt nyelt egyet, majd csak megrázta a fejét. Nem tudom mire gondolhatott, de látszólag nem is akarta kinyögni.
- Figyelj csak... - nézett rám egy kis idő múlva. - Hol vannak a többiek? - utalt a kihalt utcára, én pedig olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy beleszédültem.
- Mi a franc? - nyögtem. - Van valahol egy óra?
- Hol élsz te, Tia? Óra... - röhögte, majd kihalászta a kabátja zsebéből a telefonját. - Huszonegyedik század, tudod... - lóbálta előttem.
- Tony, ugye tudod, hogy még a huszonegyedik században is vannak órák. Karóra, falióra, toronyóra, tudod... - szúrtam vissza, mire Tony mosolyogva legyintett.
- Húsz perce csöngettek be.
- Hogy mi van? - akadtam ki. Ilyen sokáig pofáztunk volna?
- Remek, ugye? Szerintem már be se menjünk, csak a második órára. 
- Tony, észnél vagy? Húsz percet már így is elveszekedtünk, és te még lógni is akarsz?
De Tony csak sejtelmesen mosolygott. Szóval van egy terve.
- Te menj haza, mondd azt anyudnak, hogy nem érezted jól magad suliba menet.
- Ezt nem veszi be...
Tony ismét nem válaszolt, hanem előszedett egy kis pirosítót és a kezével megfogta az arcom.
- Tony, mégis mit csinálsz?
- Anya egyszer mutatta nekem, hogyan tűnjünk betegnek.
- Téged ilyenekre tanít az anyukád? - kerekedett el a szemem, de akkor már Tony a pirosítót kente szét az arcomon. Aztán előszedett egy kis hagymát, és az orrm alá tartotta és elkezdte bontogatni. Mi a franc?! Hagyma???
- Így ni! - mondta diadalittasan, majd kikeresett nekem egy csomag zsepit a táskájából.
- Mond csak, te miket tartasz a táskádban? 
- Sok mindent - vigyorgott.
- És te? Mit csinálsz? - mondtam egy levegővétel közben, miközben fújtam az orrom.
- Bemegyek a második órára. Majd azt mondom, elaludtam...
- De Sarah látott! És mérges is rád, szóval biztos hogy beköp.
- Tiara, kezdem azt hinni, te nem is ismered Saraht. Nem h.ülye, és tudni akarja majd, mit csináltam. De ha beköp, akkor úgy sem mondom el neki. Tudod, Sarah már csak ilyen kíváncsi...
- Talán... - hagytam rá, majd elindultam haza felé, előtte még elköszöntem Tonytól. Remélem beválik a terve. Miközben hazafelé gyalogoltam, megállt mellettem egy fekete autó. Persze majd kiugrottam a bőrömből ijedségemben. Tegnap az a ronda zöld, most meg ez...